Ki az a Lívia, s miért kell Őt a cikk írójának megkövetni? – kérdezhetik, s ebből arra következtetek, hogy végig is olvassák az itt papírra vetett gondolatmenetet.
Kezdjük hát mindjárt a lényeggel, hogy ki is az a Lívia? Nos, Lívia egy kis dél-borsodi falu szülötte, aki nem tegnap látta meg a napvilágot a település Templom során lévő, japán akácfák árnyékolta kántortanítói, akkor 335. számot viselő házban. Születésekor 1928 novemberét mutatott a naptár, s bár tisztában vagyok vele, hogy hölgyek esetében illetlenség a korát firtatni, pláne elárulni, tudom, Lívia régen túl van ilyenfajta hiúságokon. Túl van rajtuk, mert bölcs, s tudja mindenféle hívság mosolyt keltő és szánalmas.
Elárulom róla, hogy a kisfalu lakosai közül – nővérével együtt – elsők között tanult tovább az angolkisasszonyok egri intézetében, majd a háború után elsők között szerzett egyetemi diplomát.
S mint oly sokan, Lívia is elkerült falujából, pszichológus diplomára – egyik képesítése ugyanis lélekgyógyász – nemigen van szükség egy faluban. De szülőföldjétől soha nem szakadt el. Sőt, mindig ragaszkodott hozzá! Igaz, ezt a kötődést nem hetenkénti hazajárással fejezte ki, ám regényeiben – mert Lívia író is lett, még hozzá nem is akármilyen! – mindenhol tetten érhető a bükkaljai gyerekkor, az ifjúság, a dél-borsodi szép, de szegény világ, az itt élő emberek. Igen, Lívia már jó ideje országban jegyzett, számos díjjal (József Attila-díj, Napút-díj, Szobotka
Tibor-díj) kitűntetett író. Kötődését szülőhelyéhez pedig mi sem bizonyítja jobban, mint az általa felújítatott családi sírhely, ahová Ő is megtér majd egykoron az Úr akarata szerint.
Szóval, csak annyit akarok mondani, hogy Lívia híres lett (Magyar Köztársaság bronz Érdemkereszt, Magyar Köztársaság Érdemrend kiskereszt, a Magyar Érdemrend kitűntetések birtokosa!), s általa híres lett, legalább is ismertebbé vált a hely, ahol megszületett.
Jómagam, aki közel állok Lívia fő tevékenységéhez, az irodalomhoz, állítom, hogy falujának ismertséget, sőt nem túlzás, dicsőséget hozott. Ezért is bátorkodtam Líviát a kis falu, a szülőfalu érvényben lévő kitűntetéseinek valamelyikére felterjeszteni. Tettem ezt idén is – harmadik éve, töretlenül – egyben utoljára. Nem magamat akarom fényezni, hogy ennek hírt adok. Úgy tudom, rajtam kívül más is akadt, aki Lívia érdemesnek találta VOLNA az elismerésre, például díszpolgári címre. A VOLNA szót azért írom verzál – nyomtatott nagybetűvel –, mert a vágyam, a vágyunk bimbóban maradt rózsa lett csupán. Nem nyílt ki.
A kis falu képviselőtestülete újfent nem találta elfogadhatónak javaslatunkat, s elutasította azt.
Ezért a cím: Lívia, megkövetem! Megkövetem, mert az akaratérvényesítő képességem harmatgyenge. Ezért már többször nem is próbálkozom…
...illetve egyszer, s utoljára még most ősszel csak teszek egy kísérletet! No, nem a kis falu képviselőtestületénél, hanem a Jóistennél! Igen, a Jóistenhez apellálok, hozzá terjesztem fel a legnagyobb, ember kaphatta kitűntetésre Líviát. A JÓ EGÉSZSÉG – díjra! Arany Jánostól tudom, hogy „Kinek az ég alatt már senkije nincsen, ne féljen: felfogja ügyét a jó Isten.”
Szóval, bízom abban, hogy javaslatom a Jóistennél meghallgatásra talál. A díjat a mennyország minden évben november 17-én adja ki.
Milyen érdekes, pont azon a napon van Lívia születésnapja! Idén a 89-ik.
Drukkolok, Lívia! Higgye el, jobban örülnék neki, mintha én kapnám meg.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése