2017. december 19., kedd

Intimek II.

– Uram, ezzel húsz évig semmi probléma nem lesz! – állítja a vízvezeték-szerelő a beszerelt vízlágyító készülékről.
– És velem? Én kibírok még húsz évet?
Ezen néhány másodpercig eltűnődöm, majd megvonom a vállam. Nincs garancia sem rám, se a vízlágyítóra. (A szerelők egyébként is szeretnek nagyokat mondani.)
Nem tehetek mást: kivárom, mi lesz az igazság!
*
A télre ne maradj egy szál magad! Megfagysz! Összebújva valakivel, még remélhetsz tavaszt!
*
Erről jut eszembe… Egyedül nyáron sem jó! Az ember nem magányra van konstruálva! S ha nincs embertárs, lesz helyette más: kutya, macska, kanári… munkaalkoholizmus, illetve maligánfokos…
Az emberi test és lélek ugyanis bármily körülményben megpróbál működni. A lehetőséghez mérten. Következésképp, néha kissé torzan.
Ugyanúgy működik az ember, mint például a hűtőszekrény! A frizsider is normális körülmények között normálisan üzemel. Vagyis hűt. Az Északi sarkkörön túl viszont paradoxonná válik minden, hisz legfeljebb fűtésre használják az eszkimók.
*
„Mennyi munka marad végezetlen!” – írja Babits, s még hozzáteszi: „S a gyönyörök fája megszedetlen…!”
Számvetéskor mindig ezt érzi az ember. Az első megállapítással még valahogy csak megbékülünk, de az elmaradt „szüreteket” míg élünk, nem tudjuk feledni. Fájón sajgó hiányérzet.
*
Magyarázatfélét – az előbbire – egy másik dalnok, Vajda János megpróbál adni.
„…nem tudom, mi fáj majd jobban: / Mi itt örökre elveszett, / Vagy ami él a múltban, s onnan / Kivenni többé nem lehet?”
Ő kérdezi, én viszont állítom: mindkettő egyformán fájó. Szerintem ezt ő is tudta. Sőt, mindenki tudja, aki már élt. Pontosabban, szeretett volna élni…
*
Ellenben „fuldoklik, aki él”. Ezt már Nadányi Zoltán írta. Ő is költő volt, bár az előbbi kettőhöz mérve kevésbé ismert. De ő is tudta az igazságot, vagyis jó költő volt.
*
Egyébként elgondolkodtak már azon, hogy a „finom húrokon játszók” miért annyira pesszimisták?
Talán érdemes lenne ezen is eltűnődnünk, miközben a mindennapok ezer apró baján – ritkán örömén – gondolkodunk, s közben „fuldokolva élünk”.
Mint azt a költők írják! Akik egyébként lehet, hogy nem is annyira pesszimisták, hanem sokkal inkább bölcsek. S valami olyat tudnak, amit mi még nem!
A költőkkel mindig kivételezett az Isten. Több titkot árult el nekik, mint nekünk…
*
Apropó, bölcsek… „Még nem volt rá eset, hogy az ostoba ember szerette volna a bölcset” – mondja egy orosz irodalmár, bizonyos Pjotr Andrejevics Pavlenko.
Értem már, hogy manapság miért olvasnak olyan kevesen verset, jó irodalmat!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése