A történet nem mai, de most jutott eszembe…
Somorjai Soma hírlapírónak este hét órakor, az Arany
Kapca nevű műintézmény belső helyiségében, három unicum és ugyanannyi
nagyfröccs után, hirtelen megvilágosodott az elméje. S abban a pillanatban
rájött, hogy a délelőtt írt szösszenetében, amely az urali kecsketenyésztők
nemi életéről szól, hibádzik egy mondat. Illetve így megvilágosodva egy sokkal,
de sokkal jobb eszmefuttatás jutott eszébe, amitől majd igazán somorjaissá
válik majd az az írás.
Azon nyomban le is tépett Lőre Lajos főpincér
számlatömbjéről egy üres lapot, amelyre aztán az ő olvashatatlan ronda írásával
odakerekítette az ominózus gondolatot, majd azt követően intett a felszolgáló
tanulónak, aki máris szaladt az asztalához.
- Nos, fiam, ezt az írást elviszed a Gruber és Tsa.
nyomdába, tudod, ott van a Rezeda Kázmér utca és a Daruszög sarkán, s ott
megkeresed Kropacsek Jenő mettőr urat, s átadott neki azzal az utasítással,
hogy Somorjai szerkesztő úr üzeni, ennek alapján módosítsák a harmadik oldalon
lévő cikkét. A többit az öreg Kropacsek már úgy is tudni fogja.
A felszolgáló fiú természetesen engedelmeskedett a
szerkesztő úr parancsának (megjegyzem, abban az időben még engedelmes
pincérfiúk voltak, akik istenként tisztelték a szerkesztőt), és máris szaladt,
ahogy csak bírt a három utcasaroknyira lévő nyomdába, ahol meg is találta
Kropacsek Jenőt, aki természetesen nem lepődött meg a cetlihozó láttán, nem
először fordult elő ilyesmi a praxisában, így rá sem nézett arra a papírra,
hanem azonnal adta is tovább a gépszedőnek.
- A Somorjai cikkében javítás lesz a harmadik
bekezdésben – utasította, s már ment is, hogy ellenőrizze a kefelevonatok
korrektúráját.
Ám kisvártatva jött a szedőtanuló: - Jenő bácsi, én
ezt az írást képtelen vagyok elolvasni.
Kropacsek mérgesen kapta ki a tanuló kezéből a papírt.
– Képtelen vagy, képtelen vagy! – morogta dühösen. – Nem tudom, mi lenne
veletek, ha én nem lennék!?
Régről ismerte Somorjai kézírását, legalább harminc
éve, s bár olyan ronda és olvashatatlan volt, mint a bűn, de ő ennyi év után
már szerzett annyi rutint, hogy mindig ki tudta silabizálni a leírt gondolatot.
Most viszont nem! A cetlin minden eddiginél rondább
macskakaparást látott három sorban, úgy, hogy minden erőlködése ellenére az
úristennek nem jött rá, mi a fene gondolatát is örökítette meg Soma az urali
kecsketenyésztőkről.
- Fiam! – szült oda végül is a mellette udvariasan
várakozó szedőtanulónak. – Szaladj át ezzel a papírral az öreg Aszpirinhez a
szemközti patikába, s add oda neki. Ha valaki, akkor ő csak meg tudja fejteni,
mi is áll rajta.
Jó tíz perc múlva szalad vissza a szedő, s kezében
három gyógyszeres dobozt hozott.
- Mit hoztál, te gyerek? – hökkent meg Kropacsek.
- Mettőr úr, én odaadtam a patikárius úrnak azt a
papírt, amit átküldött velem, mire ő hosszú böngészés után ezt a három
gyógyszert nyomta a kezembe. Azt külön is a lelkemre kötötte, mondjam meg
magának, hogy abból a barna kapszulából, mely erős hashajtó, csak egy szemet és
csak lefekvés előtt szabad bevenni. Az a piros tabletta pedig erős nyugtató,
csak akkor szedje, amikor úgy érzi, szalad felfelé a vérnyomása. A kenőccsel
pedig naponta háromszor vékonyan kenje be az ekcémás bőrfelületet. Mettőr úr!
Én nem is gondoltam, hogy maga ilyen sokféle betegségben szenved. Pedig így
látszatra olyan jól néz ki… Mettőr úr! Mi van magával? Egész piros lett a feje,
s mintha szét akarna durranni. Gyorsan vegyen be egy szemet abból a piros
nyugtatóból! Látja, milyen jó, hogy átküldött a patikába!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése