Az öregkor 15 évvel később kezdődik!

A 80 éves Herkely György köszöntése

 

 Most, amikor belekezdek ebbe a születésnapi köszöntőbe, egy fohászt mormolok magamban. A kis herceg írójának, Antoine de Saint-Exuperynek imáját ismétlem:

„Uram, ajándékozz elegendő fantáziát ahhoz, hogy a kellő pillanatban és a megfelelő helyen – szavakkal és szavak nélkül – egy kis jóságot közvetíthessek.”

S e fohász közben Őrá gondolok. Őrá, Herkely Györgyre, Mezőkövesd kiváló fiára, kedves barátomra, akit abból az alkalomból köszöntök, hogy idén belépett a nyolc évtizedet megélt bölcsek klubjába, s akinek mindenekelőtt azt üzenem: igaz, elszaladt életünknek biztos több mint fele, de az a bölcs tanácsom Gyuri, hogy ne törődjünk vele! Egyébként is, az öregkor mindig 15 évvel később kezdődik, mint ahány évesek vagyunk.

Barátom, inkább emlékezz! Mert van mire emlékezned! A hosszú és gazdag életutadat nem naptárral, hanem az élményekkel, és az általad állított ércnél maradandóbb jelekkel mérjük.

Emlékszel, amikor még kicsik voltunk? Igaz, nem együtt, hisz te Kö­vesden, én meg Bogácson. De külön-külön is mily sokat játszottunk, a levélbe borult nyári fák alatt! Kakukkfüvet szedtünk és kalászt gyűjtöttünk a forró mezőkön, s mezítláb egész nap rúgtuk a port az árnyas ösvényeken vagy dagasztottuk a sarat nyári záporok idején. S milyen élvezettel hemperegtünk az őszi avarban!

Ám a fák közben kidőltek, a mezők, az egykor poros, néha sáros gyalogutak nyomtalanul eltűntek. És mi elérkeztünk életünk délutánjához. Ötöt ütött már a kakukkos óra...

Gyuri! Sétáljunk egyet és beszélgessünk! Eredjünk nyomába az eltűnt időknek! Hisz oly elevenen élnek bennünk a pillanatok, a percek, az órák, a napok, az évek emlékei! Nem csoda, hisz azokat az emlékeket szívünk mélyén őrizzük.

Az élet most is szép, csak ma már egy másik világban élünk, s ez a világ nekünk már furcsa, s bizony néha idegen. Szerencsére felismerjük egymás szemében a még mindig bennünk lakozó gyermeket és ez a szembesülés mosolygóssá teszi tekintetünket, mert tudjuk, hogy az úton, amelyen végigjöttünk, semmi fontosat nem vesztettünk el.

Ellenkezőleg! Az út, amelyen Te is haladtál, gyarapodott, gazdagodott, szépült. Egy-egy jellel. Mert Te mindig, harminc, negyven, ötven évesen, s bármikor, jelet hagytál magad után. Mind Szindbád, az örök utazó. Jelet, jeleket hagytál magad után, s ezekkel mind azt hirdetted, azt üzented, hogy volt egy másik Magyarország, egy másik Matyóföld, s mindkettő templomának, katedrálisának tornyához díszes köveket faragtál, melyekre odafókuszál a később jött generációk tekintete és elismerést váltanak kis belőlük mindazok, amiket alkottál.

Soroljam? Vezettél egy várost tanácselnökként és polgármesterként. Igazgattál egy városgazdálkodási vállalatot, egy építőipari kft.-t, egy építési irodát. Neved elválaszthatatlan a Hadas városrész rendezésétől, a főtér kialakításától, a Táncpajta, a Sportcsarnok, a Zsóry uszoda építésétől a Jézus Szíve templom „fogantatásától”, s – ami nekem különösen szívkedves – a Mezőkövesdi Újság újraindításától.

Amiket tettél, mindazokkal kivívtad a szűkebb és tágabb közösség elismerését. Kós Károly díjjal, Mezőkövesd Városért díjjal jutalmaztak, Mezőkövesd Díszpolgárává választottak, s kiérdemelted a Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt elismerést is.

Gyuri! Senaca gondolatával jellemezlek, Te hozzáértően használtad fel aktív éveidet! Most meg, nyugdíjasként egyedül döntöd el hány éves vagy, nem pedig az anyakönyvi kivonatod.

A naptár szerint idén 80 éves lettél. Ebből az alkalomból fogadd ölelésünket, mint a köszöntés jelét! Baráti szeretetünk irántad bennünk el nem évül! Kívánom, hogy találkozzunk újra! Találkozzunk még sokszor, újra és újra, no meg húsz év múlva!

Gyurikám, az Isten éltessen!