Tömeg a Tescoban, sorok kígyóznak a
Spar áruház pénztárainál, a Lidlből púposra pakolt bevásárlókocsikat tolnak
kifelé az emberek. Ezekben a napokban, hetekben országszerte ez a jellemző kép.
Szeretetet vásárolnak a népek, úgy,
mint anno Luther idejében, amikor búcsúcédulák vásárlásától remélték lelkük
megmentését. Minden tárgy egy-egy realizált szeretet – gondolják, gondoljuk.
Igen, korunk fogalma lett a
tárgyiasult szeretet. Minél nagyobb vagy minél csillogóbb, drágább, annál
nagyobb a szeretetünk – ezt hisszük, mert már a hitünk sem a régi. Például egy
plazmatévé nagyságú szeretet azért az már nem semmi! Az ilyen drága szeretetet
nevezhetnénk akár kicsorduló szeretetnek is. Csak hát ez nem az! Nem szeretet!
Vagy csupán szeretettorzó… Talmi csillogás, látványosság, kongó ürességgel.
Mert – s hadd idézzem Szent Pál
szavait –: „a szeretet hosszútűrő, kegyes; a szeretet nem irigykedik a szeretet
nem kérkedik, nem fuvalkodik fel. Nem cselekszik éktelenül, nem keresi a maga
hasznát, nem gerjed haragra… nem örül a hamisságnak, de együtt örül az
igazsággal.”
Az igazság pedig az, hogy valamit,
valami nagyon fontosat útközben elvesztettünk, valami nagyon hiányzik. Nekem,
neked, neki.
Nem tárgy az, nem is arannyal
mérhető kincs, aminek hiányát érezzük. A lelki béke és nyugalom hiányzik
belőlünk, a csend, s közben még tömegben is magányosak vagyunk és fázunk, hiába
préselődünk össze utcán, áruházakban, temetéseken.
Pedig, mint szomjúhozó ember a
forrásvízre, úgy vágyunk a melegségre. A szó melegítő tüzére, arra, hogy
egyszerűen csak beszélgessünk! Te és Én. Beszélgessünk nem szálkás kemény,
hanem legömbölyített szép szavakkal. Ahogy a régi szerelmesektől tanultuk.
Beszélgessünk alig hallhatóan, ahogyan a platánfák levelei beszélgetnek
egymással a Kavicsos mellett.
Azt szeretném, hogy mondj, nekem
valami szépet. Hogy én is válaszolhassak neked hasonló szépet. A szemeiddel a
szemeimhez beszélj, a homlokoddal a homlokomhoz, a szíveddel a szívemhez.
Egyenesen a szívemnek mondd! Te nekem, én neked.
Üzenj nekem egy újszülött
nevetésével, a fenyőerdők zúgásával, a játékos pisztrángokkal, régi fehér
karácsonyok harangszavával. Ez lenne mindkettőnknek a legszebb ajándék.
Csak azt szeretném karácsony este
is, hogy tűnődjünk el a világról, amiben bolyongunk és nem találjuk egymást.
Tűnődjünk el ezen, s amikor a betlehemi csillag elkezd ragyogni az égen,
töprengjünk el az eljövendő felől:
Hogyan kellene újra megszólalni? És
hogyan kellene mindent elölről kezdenünk?
 | ||
| Köteles István: Matyó Betlehem Kovács Mátyás fotója |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése