A pincém előtt, egy
öreg, permetlevet talán sohasem látott almafa alatt ülök. Hogy pontosan hány
éves lehet ez a fa, nem tudom, még a nagyapám ültette, akitől előbb a
nagybátyám, majd aztán mi örököltük a pincét.
Mindenesetre kellemes
árnyéka van, ami örömforrás ebben az iszonytató kánikulában. Még akkor is az,
hogyha ez az árnyék nem olyan mély és hűvös, mintha egy diófáé lenne, de mit
tegyek, ezzel kell beérnem!
A diófa ugyanis, amit
viszont már én ültettem közvetlen az almafa szomszédságában, még olyan kicsi,
csenevész, hogy legfeljebb a még óvodás és kisiskolás unokáim ülnek majd az
árnyékába, miközben elmondhatják azt a kedves kis mondókát, amit jómagam is a
nagyapámtól tanultam: „ezt a diófát nagyapám ültette, árnyékában nem ült,
gyümölcsét nem ette…”
Nekem viszont most, e
kánikulás napokban, amikor 38 fokot is mutat a hőmérő, be kell érnem az
almafával, de ezt véletlenül sem panaszként mondom, hisz nekem épp oly kedves,
mintha diófa lenne, sőt! Eszembe jut egy régi kínai bölcselet, miszerint: „a
harmadik évezredben nem az lesz boldog ember, aki bányát, gyárat, bankot
birtokol, hanem az, aki magáénak tudhat a Földön néhány négyzetméternyi
földdarabot, s almafái alatt ülve gyönyörködik a csillagokban.”
A naptár szerint éppen a
harmadik évezredben járunk, egy saját tulajdonú almafa alatt ülök, s bár még
négy órát kell várnom, míg felragyognak a csillagok, a kínai bölcsesség szerint
nekem most boldognak kell lennem. Ezen, mármint hogy az vagyok-e ott az almafa
alatt üldögélve, miközben laza és hideg rizlingfröccsöt kortyolgatok, sokáig
eltűnődöm. Végül is arra a következtetésre jutok, úgy is mondhatnám, meggyőzöm
magam arról, hogy a kínaiaknak igazuk van, s én ebben a szituációban nem is
lehetek más, csakis boldog.
Ráadásul egyik
rendszerváltó országgyűlési képviselőnk – civilben kolléga, mert ő is firkász
–, egykor régen azt mondta nekem, amit azóta sem felejtettem el, hogy nincs
kellemesebb a kánikulában, mint üldögélni dús lombú fa árnyékában, és laza
fröccsöket kóstolgatni.
Ezek után nincs is más
teendőm, mint, hogy összefoglaljam a nyári kánikulás időszak boldogság
receptjét! Kell hozzá egy fa (dió-, alma-, meggy-) árnyéka, egy pad vagy szék,
egy asztal, kb 1 liter félszáraz, száraz, magyarul savanykás rizling, valamint
két üveg szódavíz és egy 3-5 decis pohár.
A fröccs (vagy
hosszúlépés) elkészítésének módját nem részletezem, mindenki olyan keverési
aránnyal dolgozik, ahogy úri kedve diktálja. Legfeljebb szerény tanácsként
annyit ajánlanék, harminc fokon felül mindig a szikvízből legyen több a
pohárban! A mámor (boldogság) élvezetéhez ugyanis feltétlenül szükség van a
tényeket, élményeket rögzítő tudatra is. Mert egyébként mi értelme volna az
egésznek? „Eszeveszetten” nincs boldogságérzet, csak kábulat!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése