A 80 éves Herkely György köszöntése
Most, amikor belekezdek ebbe a
születésnapi köszöntőbe, egy fohászt mormolok magamban. A kis herceg írójának,
Antoine de Saint-Exuperynek imáját ismétlem:
„Uram, ajándékozz elegendő fantáziát
ahhoz, hogy a kellő pillanatban és a megfelelő helyen – szavakkal és szavak
nélkül – egy kis jóságot közvetíthessek.”
S e fohász közben Őrá gondolok. Őrá,
Herkely Györgyre, Mezőkövesd kiváló fiára, kedves barátomra, akit abból az
alkalomból köszöntök, hogy idén belépett a nyolc évtizedet megélt bölcsek
klubjába, s akinek mindenekelőtt azt üzenem: igaz, elszaladt életünknek biztos
több mint fele, de az a bölcs tanácsom Gyuri, hogy ne törődjünk vele! Egyébként
is, az öregkor mindig 15 évvel később kezdődik, mint ahány évesek vagyunk.
Barátom, inkább emlékezz! Mert van
mire emlékezned! A hosszú és gazdag életutadat nem naptárral, hanem az
élményekkel, és az általad állított ércnél maradandóbb jelekkel mérjük.
Emlékszel, amikor még kicsik
voltunk? Igaz, nem együtt, hisz te Kövesden, én meg Bogácson. De külön-külön
is mily sokat játszottunk, a levélbe borult nyári fák alatt! Kakukkfüvet
szedtünk és kalászt gyűjtöttünk a forró mezőkön, s mezítláb egész nap rúgtuk a
port az árnyas ösvényeken vagy dagasztottuk a sarat nyári záporok idején. S
milyen élvezettel hemperegtünk az őszi avarban!
Ám a fák közben kidőltek, a mezők,
az egykor poros, néha sáros gyalogutak nyomtalanul eltűntek. És mi elérkeztünk
életünk délutánjához. Ötöt ütött már a kakukkos óra...
Gyuri! Sétáljunk egyet és
beszélgessünk! Eredjünk nyomába az eltűnt időknek! Hisz oly elevenen élnek
bennünk a pillanatok, a percek, az órák, a napok, az évek emlékei! Nem csoda,
hisz azokat az emlékeket szívünk mélyén őrizzük.
Az élet most is szép, csak ma már
egy másik világban élünk, s ez a világ nekünk már furcsa, s bizony néha idegen.
Szerencsére felismerjük egymás szemében a még mindig bennünk lakozó gyermeket
és ez a szembesülés mosolygóssá teszi tekintetünket, mert tudjuk, hogy az úton,
amelyen végigjöttünk, semmi fontosat nem vesztettünk el.
Ellenkezőleg! Az út, amelyen Te is haladtál,
gyarapodott, gazdagodott, szépült. Egy-egy jellel. Mert Te mindig, harminc,
negyven, ötven évesen, s bármikor, jelet hagytál magad után. Mind Szindbád, az
örök utazó. Jelet, jeleket hagytál magad után, s ezekkel mind azt hirdetted,
azt üzented, hogy volt egy másik Magyarország, egy másik Matyóföld, s mindkettő
templomának, katedrálisának tornyához díszes köveket faragtál, melyekre
odafókuszál a később jött generációk tekintete és elismerést váltanak kis
belőlük mindazok, amiket alkottál.
Soroljam? Vezettél egy várost
tanácselnökként és polgármesterként. Igazgattál egy városgazdálkodási
vállalatot, egy építőipari kft.-t, egy építési irodát. Neved elválaszthatatlan
a Hadas városrész rendezésétől, a főtér kialakításától, a Táncpajta, a
Sportcsarnok, a Zsóry uszoda építésétől a Jézus Szíve templom „fogantatásától”,
s – ami nekem különösen szívkedves – a Mezőkövesdi Újság újraindításától.
Amiket tettél, mindazokkal kivívtad
a szűkebb és tágabb közösség elismerését. Kós Károly díjjal, Mezőkövesd
Városért díjjal jutalmaztak, Mezőkövesd Díszpolgárává választottak, s
kiérdemelted a Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt elismerést is.
Gyuri! Senaca gondolatával
jellemezlek, Te hozzáértően használtad fel aktív éveidet! Most meg,
nyugdíjasként egyedül döntöd el hány éves vagy, nem pedig az anyakönyvi
kivonatod.
A naptár szerint idén 80 éves
lettél. Ebből az alkalomból fogadd ölelésünket, mint a köszöntés jelét! Baráti
szeretetünk irántad bennünk el nem évül! Kívánom, hogy találkozzunk újra!
Találkozzunk még sokszor, újra és újra, no meg húsz év múlva!
|
Gyurikám, az Isten éltessen! |