Ülök egy megyei hivatalban az ügyintéző
ajtaja előtt, és várok. Már jó ideje. Negyedóránként bemegy egy ember, aztán
újabb negyedóráig egymást bámuljuk. Mármint a kintlévők.
Két óra elteltével rám kerül a sor. (Ahogy
mondani szokták: a türelem rózsát terem.) Belépek a hivatali szentélybe, ahol
három íróasztalt látok, mögöttük három nőt. Belépésem pillanatában az egyikük körtét
eszik, a másik a számítógépe képernyőjét tisztogatja valami folyadékkal. A
harmadik telefonál. Hallom is mit mond: - Mondtam neked, hogy előbb a hagymát
üvegesre párolod, s arra tedd rá a zúzát, majd a paprikát és a Vegetát. Aztán
lassú tűzön süssed…
A körtét majszoló megkérdezi: - Milyen ügy?
Mondom pályázat.
Mutat a harmadikra, hogy hozzá tartozik. A
harmadik meg csak tovább telefonál.
- Júliusban már voltunk nyaralni. Most csak
Bogácsra, tudod Pistáéknak van ott egy nyaralójuk, ők adták kölcsön…
Megy a csevely. Én közben széttekintek az
irodában. A falon nagy betűkkel kiírva ez áll: „Az emberiséget ősidők óta két
dolog foglalkoztatja:
1. Ki találta fel a munkát?
2. A többiek miért nem verték agyon?”
Az utóbbi itt ebben az irodában megfordul a
fejemben. Mármint az agyonverés. De aztán a jogi következményekre gondolok, és
így mégsem.
Talán tíz percig ácsingózom ott az irodában,
egyik lábamról a másikra állva, mire az illetékes hölgy végre befejezi a
beszélgetést, és hozzám fordul. Felteszi az első érdembeli kérdését:
- Magát hogy hívják?
- Hajdu Imre
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése