A liba

Ismerek egy fülig szerelmes fiatalembert szûkebb pátriánkban Dél-Borsodban, aki mostanában olyan, akár egy elvarázsolt álomkóros, de talán még inkább találóbb hasonlat, hogy a gazdája tekintetén éjjel-nappal csüngõ pulikutyára emlékeztet. Szóval, emberben nem normális módon lesi, ráadásul teljesíti is a saját bájával fenemód eltelt barátnõje minden kívánságát.

A dolog azért szembetûnõ, s fõleg azért szánalmas, mert a csaj nem egy nagy durranás. Mi, régi motorosok, akik már nõben is láttunk ilyet is, olyat is vándorlásaink során, az ilyenekre mondtuk azt anno: elmegy szódával.

Ugyanis a bébi a korához képest túl töltött, szóval duci, s bárhogy is sminkeli magát, bizony szeplõs a drága, a szellemi képességérõl pedig, jobb, ha nem mondok semmit, hiszen a semmirõl nehéz lenne valamit is, pláne jót mondani.

Mégis… Ha errõl a hölgyrõl van szó – akit „az oroszlán sírva enne meg” – akkor a mi fiatalemberünk se nem lát, se nem hall, viszont teljes gõzerõvel imádja az õ Dulcineáját.

Sajnálom szegénykét! Az ilyenekre mondta annak idején a jó öreg Moliere nagyon találóan: „mert ilyen a szerelmes: | szeme nem lát hibát | S tündöklõ hattyúként imádja a libát”.

Apropó, liba… Érdek nélkül tanácsolom ennek a fiatalembernek, de másnak is, a libát csak baromfiként szabad szeretni! Úgy viszont nagyon! Fazékban, tepsiben! S fõleg a máját!

Önök szerint: rosszmájú vagyok?

 

 

Panni néni

– Az a férfi, akinek 40 éves korában nincs egy kis pocakja, az beteg; s az a férfi, kinek 50 éves korában sincs még egy kis ingatlanja, az hülye – mondta ezt nagy határozottsággal egy bizonyos Panni néni, aki ezzel a megjegyzésével no meg azzal, hogy Márai rokona volt (a kettõ nem zárja ki egymást, ellenkezõleg erõsíti) bekerült a magyar irodalomba is.

Mindössze azt szeretném csak ezzel kapcsolatban megjegyezni, hogy mindenki családjában akad ilyen Panni néni, aki mellesleg az értelmesebb rokonok közül való.

Már csak ezért is, nem árt odafigyelni a Panni nénikre, hogy mikor,  mit mondanak!