A küldetés

Ruhám tépett, testem sebes.

Az út, melyen haladnom kell, meredek és köves.

Minden lépésnél lábamba nyilall a fájdalom. Nincs cipőm, mely védene. S olyan sincs, aki legalább egy pohár vizet nyújtana felém.

Pedig utamat a Golgotára tekintetek kísérik. Sokak tekintete. Némelyik szempár találkozik az enyémmel. Az egyiken kíváncsiság, másikon közöny, a harmadikon gúny, kárörvendés. Itt-ott részvét is kiolvasható a szemekből.

Egy asszony szemében könnyet is látok. De mindenki mozdulatlan, miközben én vánszorgok egyre aléltabban, felfelé a meredek úton. Igen, az Istenfia is lehet elgyengült, s lehet a legelesettebb ember!

Igen, nagyon félek a keresztre feszítéstől! Vacog bennem a lélek, s most egyáltalán nem vígasztal a Jövő, hogy az én sorsom a Küldetés, s Megváltónak küldött közétek Atyám!

Atyám, ott fenn az égen! Jól gondoltad Te ezt? Ezek, kik itt az út mellett állnak némán, vagy szitkokat kiáltanak felém, s arcukat eltorzítja a gyűlölet, miért kapnak esélyt általam? Nekik miért juss, nekem miért kötelesség a megváltás?

Miért? Miért? Miért?

Valami történni fog. Benne van a levegőben. Érzem, bár látni nem látom. De vibrál bennem és összekeveredik minden. Káosz ez, hisz még semmi nem állt össze renddé. Egyszer majd biztosan össze fog, a bölcsek megjövendölték ezt régen, de hogy mikor és mivé, azt nem tudom.

Tele vagyok bizonytalansággal. Én is Tamás vagyok, kétkedő. Meg kellene bizonyosodnom erről is, sőt erről különösképpen! De jár-e nekem ez a jog?

Történhet így, történhet úgy… Még ki lehet nyitni – mondja Pilinszky. És be lehet zárni – teszi hozzá.

Még föl lehet kötni. És le lehet vágni. Mit cselekedjem? Egyáltalán szabad-e cselekednem? Vagy szabad-e hagyni, hogy helyettem mások cselekedjenek?

Gonosz féreg az önvád. Mardos. Nem hagy nyugodni. Mi történik most? – motoszkál bennem. Béke van vagy háború? Hajnal vagy alkonyat? Egy biztos: az időm egyre kevesebb.

Rettenetes – írta egyszer Rilke -, hogy a tények miatt sose tudhatjuk meg a valóságot.

Megyünk a hegy felé. Szétszóródva, mint a maratoni futók. Vannak, akik már föl is adták. Őket már diszkvalifikálta is a versenybizottság.

Az élen haladók eközben közelednek a cél felé. Odaérve döbbenten látják: a menny vörösesbarna, mint a sebet takaró, átvérzett kötés.