In memoriam Hanák József

Szent Ambrus püspök, egyháztanító emléknapján, 2017. december 8-án kísértük utolsó földi útjára Hanák József címzetes kanonokot, Bogács község plébánosát, aki 67 esztendő földi lét után, 2017. november 28-án hunyt el a Miskolci Megyei Kórházban.

A temetést megelőző gyászmisén – amelyet dr. Ternyák Csaba egri érsek celebrált –, közel száz paptestvére vett végső búcsút az Atyától. Paptársai nevében Deli Lajos, Eger-Lajosvárosi plébános, c. apát, Nagy Attila piarista szerzetestanár és Pászti Ottó diakónus mondott búcsúbeszédet. Bogács polgármester asszonya, Csendesné Farkas Edit pedig engem kért fel, hogy a község, a civilek, a hívők nevében mondjak köszönetet és hálát az Atyának a Bogácson eltöltött éveiért és az alázattal végzett szolgálataiért.

– Röviden, tömören – kaptam az „utasítást” a gyászszertartás rendezéséért, szervezéséért felelős mezőkövesdi plébános úrtól Medvegy Jánostól. Nem volt könnyű feladat, mi tagadás túl is léptem az „engedélyezett” három percnyi keretidőt. Mea culpa, mea maxima culpa!

*

„Főtisztelendő Érsek Atya! Tisztelendő Atyák! Polgármester Asszony és Polgármester Urak! Rokonok, hívek, tisztelők! Tisztelt gyászoló Testvérek!

Fájdalmas kötelességemnek eleget téve sokak nevében veszek végső búcsút és mondok köszönetet, hálát Bogács, Bükkzsérc, Szomolya, Noszvaj, Cserépfalu és Cserépváralja elhunyt lelkipásztorának, Hanak Józsefnek.

Mindenek előtt Bogács Önkormányzata, a bogácsi egyházközség, s valamennyi bogácsi civil szervezet nevében. S bár személyesen nem kértek fel rá, ennek ellenére valamennyi bogácsi lakos valamint Bükkzsérc, Szomolya, Noszvaj, Cserépfalu, Cserépváralja vezetése és lakossága részvétét, fájdalmát is tolmácsolom.

Sőt annak a több száz –, mit több száz! – több ezer lengyel testvérünk jajszavát és hálás köszönetét is, akik nyaranta ebben a templomban, Hanák József Atyánál mindig lelki békére és nyugalomra leltek.

Az itt és most jelenlévők nagy száma is igazolja, sokan ismerték, tisztelték és szerették elhunyt testvérünket. Nagyon sokan vagyunk itt és most végtisztességet adók, búcsúzók ám én mégis úgy érzem, ez a búcsú nem a sokaság búcsúja. Nem a tömegé! Szeretném hinni, hogy ez a búcsú a sokaság minden egyes tagjának személyes, úgyis mondhatnám intim búcsúja Hanák Atyától.

Mert a búcsú mindig két ember magánügye. Fájdalmas, csendes, intim viszony és csak akkor és csak úgy felemelő, méltóságos és emberi.

Hiszek abban, hogy ezt Önök is így érzik, gondolják, következésképp késztetést éreznek arra, hogy holnap, holnapután vagy máskor, egyedül is kizarándokoljanak – könnyel és virággal – ide, a megfagyni készülő bogácsi temetőbe, Hanák Atya sírjához, mert az lesz az igazi, őszinte elbúcsúzás!

Én most itt – próbálok úgy gondolni rá –, mintha csak egy szál magamban állnék itt e szent térben. Pontosabban csak ketten, Ő és én.

S miközben rágondolok és ezt gondolom, elmondom itt mindenkinek; mindenkinek, aki itt van most e szent helyen, itt a templomban, s itt a templom körül a temetőben; minden élőnek és holtnak, hogy ki is volt Ő.

Mindenekelőtt ember volt. Olyan, mint mi. S mégis más. Egyedi. „Egyedüli példány. Nem élt belőle több és most sem él” – mondaná – ha köztünk lenne most – Kosztolányi Dezső.

Vívódó ember volt. Miközben minket táplált reménnyel és vigasztalással, eközben Ő ugyanúgy rászorult volna a bíztató szóra.

Ment, konokul és némán (nemcsak József Attila Mamája tudott így menni), tette a kötelességét. Szolgált – a szó legnemesebb értelmében.

Jellemezte Őt a hűség: a közösséghez, hivatásához, Istenéhez.

Kedveltem – néha-néha már szarkasztikus, de inkább – csendes, finom iróniával átszőtt humorát. Emlékszem, amikor először találkoztam vele 2004-ben. Egy csoporttal jöttem ide e templomhoz, Ő akkortájt került Bogácsra. Itt, a templom előtti – azóta Szent II. János Pál nevét viselő – téren történt mindez. Amikor velem is kezet fogott, laudeturral köszöntöttem. Rám nézett, elmosolyodott s csodálkozást mímelve, nagyon finom élccel – a halványabbnál fehérebb árnyék lehet ilyen – megjegyezte „Óh, latinos műveltség!” De aztán kedvesen, Ő is latinul köszönt vissza: „in aeternum, amen.”

A későbbiekben, bármikor jöttem hozzá – ez legtöbbször reggelente történt, méghozzá az egyházközség régi iratait kutatni „csak tessék, csak tessék”, ezzel a szóismétléssel invitált mindig. De nem csak engem.

Amikor első látogatásomkor, a parókia udvarán kutyája nagy vehemenciával rohant felém, az ámbitusról, ahol állt, hangos szóval nyugtatott: „nem kell félni! Nem bánt senkit!”

Apropó, kutyája. Hanák Atya is, úgy mint Szent Ferenc, szerette az állatokat. S az állat ezt megérzi, s hálás érte, jobban,mint az ember. Egy alkalommal tiszaújvárosi nyugdíjas pedagógusokat kísértem ide a templomba, s az Atyát kértem fel idegenvezetésre. Nyár volt, a templomajtó nyitva maradt, s azon egyszer csak beszaladt a kutyája. Látva ezt, a hallgatóságból többen megdöbbentek: most mi fog történni?

Az történt, hogy az Atya, látva a döbbenetet, szelíd mosollyal a következőket mondta: „Nem kell félniük! Jó kutya ez, jó katolikus, megvan keresztelve.”

Ezt szerettem benne! Sosem volt farizeus, mindig önmagát adta.

„Nem kell félnetek!” Érdekes, II. János Pál is ezt hangoztatta beiktatásakor. hadd higgyem, hogy rokonlelkek voltak. Mindenesetre a bogácsi II. János Pál emlékmű ötletét az első pillanattól felkarolta. Mint ahogy áldását adta arra az ötletre is, hogy a Bogácson szolgált összes plébános és kántortanító nevét gránitba vésve örökítsük meg a mának és az utókornak. Sajnos ennek megvalósításában már nem tud részt venni aktívan, ám az Ő neve is felkerül majd erre a táblára: Hanák József 1951-2017. Az első szám a születés éve, a második a halálé.

S nem furcsa? Az a vízszintes kis vonal a két szám között jelzi egy ember 67 évében megszabott életútját, azzá a kis vonallá zsugorodik össze 67 év összes tette és tartalma. Döbbenetes, hogy egy kis vonal mögött 67 év, ezen belül 41 év papi szolgálat küzdelme van titkosítva.

Nos Hanák József életének e kis vonallal rejtett titkát egy középkori sírvers suta átiratával próbálom felfejteni:

Néki létet Szikszó adá,

Egertől kapott tanítva hitet és célt,

Bogács papi székbe vivén,

Végtemetőt is adott!

A Nemzet Színészeinek faültetési ünnepségén 2017. áprilisában a bogácsi Színészligetben.
Jobbról balra: Hanák József, Szacsvay László és Hajdu Imre

Tisztelt Gyászolók!

Az idő szemünk láttára őrölte fel lassan, de könyörtelenül Hanák József atya testét. Nekem úgy tűnt, mintha már várt volna a halált. Készült a nagy találkozásra.

Nem tudom eszükbe jutott-e, hogy ma, Hanák József temetése napján ünnepeljük Milánói Szent Ambrus püspök és egyháztanító emléknapját. Véletlen lenne? Belemagyarázás részemről? Meglehet. Ambrus püspök utolsó szavai – feljegyezték – ezek voltak:

„Nehéz dolog ily sokáig hordani ezt a testet, amelyre már ráveti árnyékát a halál! Serkenj föl, Uram! Még mindig vissza akarsz utasítani engem?

Úgy képzelem, hogy Hanák József Atyának is hasonlóak lehettek utolsó szavai.

Ég Veled, Atya! Bogács, Bükkzsérc, Szomolya, Noszvaj, Cserépfalu és Cserépváralja népe nem feled! Szívünkbe zárva őrizzük emlékedet. Tudjuk, Te nem hagytál itt bennünket, csupán előre mentél. Rajtunk múlik, hogy fogunk-e majd találkozni odaát.

Búcsú az Atyától 2017. december 8-án