Ecce homo

A boltok, áruházak napok óta tele emberekkel. Mindenhol fogy a sonka, a sör, a tojás. A vak is látja, ünnepre készül a világ.

Igen, rövidesen locsolkodunk majd egy jó nagyot, s eszünk, iszunk, vendégeskedünk. Elvégre a húsvét jön, kijár az ünneplés az emberiségnek.

Vélt, belénk manipulált jóért nyüzsög a nép, s nem meditál! Miközben húsvét hetébe fordulva, a hegyre kapaszkodó út néptelen. Pedig Krisztus már elindult a Kálváriára, miközben mi, a magunk keresztjével másfelé indulunk. Nem is indulás ez, ténfergés! Mennyire igaz! Istennek nincs társa az ormok felett.

Dsidát olvasom: „A kapuk mögül ebek vicsorognak, /az ablakokból kiköpdösnek/és röhögnek./ Száz közbiztonsági gócpont/ adja ki az elfogatási parancsot./ Kemény tárgyak zuhognak a fejünkhöz,/ súlyos, vérző kövek,/ de néha röppen sóhaj is,/ szeretet is, rózsa is.”

A mi utunk is keresztút, s Golgotára vezet, csak nem biztos, hogy annak végén lesz feltámadás.

Anyám jut eszembe. Jó hatvan évvel ezelőtt még szeretett énekelni, s gyakran hallottam tőle: „A keresztfához megyek, mert máshol nem lelhetek nyugalmat lelkemnek…”

Igen, a lélek nyugtalan. Sőt, egyre nyugtalanabb! Csoda hát, hogy a cselekedet is bizonytalan? Már a döntés is tétova! Akarjuk is, meg nem is. Pedig dönteni kell! Mert Krisztusnak és Pilátusnak, farizeusoknak és vámosoknak, zsidóknak és rómaiaknak egyformán szolgálni nem lehet. Sem szolgálni, sem élni, sem szeretni!

A húsvét nem „zöld erdőben jártam…”, nem kölnivíz, nem sonka, nem detoxikáló. A HÚSVÉT ÜZENET! „Be kell látnunk / Ha kérdeznek, / becsületesen / felelni kell. / A harcot becsületesen / fel kell venni, / az úton becsületesen / végig kell menni, / a szerepet becsületesen / el kell játszani, / keményen és tekintet nélkül."